Indoklás: uruguay egyik legjobb klubcsapata (tavaly 2.-ak voltak, idén jelenleg 3.-ak a tabellán) fogadja Argentína egyik középcsapatát (az Estudiantes csak 9. saját bajnokságában) nemzetközi kupamérkőzés visszavágóján. Az odavágót egy 94. perces tizenegyessel tudta csak behúzni az argentin csapat, egyéb iránt a beszámolók szerint nem érdemeltek győzelmet, az egy tipikus döntetlen szagú találkozó volt… A továbbjutás 2 mérkőzésen dől el, így jelenleg az argentinoknál az előny, a Penarol-nak pedig hajtania kell ma, és minimum 1 góllal nyerniük, hogy legyen esélyük bejutni a legjobb 8 közé. Mindkét csapat főként hazai játékosokkal operál (a Penarol-ban idegenlégiósként csupán 1 brazil és 1 ausztrál játszik, míg az Estudiantes-ben 3 uruguay-i), mégis én érzek némi minőségbeli különbséget a Penarol javára. Ha csak az elmúlt néhány mérkőzésüket vesszük górcső alá, akkor is egyértelműen kiderül, hogy míg az Estudiantes mostanában sokat bukdácsolt, addig a Penarol 2014. márciusa óta mindössze 2 meccsen kapott ki: a múlt héten azzal a büntetővel az Estudiates ellen, majd aztán idegenben a Wanderers ellen, ahová értelemszerűen tartalékosan utaztak el (3 játékos lépett mindössze pályára a 2 egymást követő meccsen) a mai találkozóra készülve / gondolva… Így tehát utóbbiból nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni, míg az előbbi találkozóról már volt szó. Ezzel egyébként a Penarol-nak egy szenzációs sorozata (14 GY – 7 D) zárult le, amelyben nemzetközi kupamérkőzések is találhatóak szép számmal. Az Estudiantes május óta csupán 1 meccset nyert idegenben (1 GY – 2 D – 5 V), így azok után, hogy milyen motiválatlanul játszottak eddig ebben a kupasorozatban (az előző körben a szintén argentin és még tőlük is gyengébb Gimnasia LP-t is alig tudták búcsúztatni 1-0 -s összesítéssel…), nehezen tudom elképzelni, hogy majd épp idegenben alkotnak ma maradandót. Összességében ha szoros meccsen is, de Penarol győzelmet és továbbjutást várok. Tippem: 1-0, 2-1