[:hu]Indoklás: Nem értem az underdog besorolást Robertre, mivel szerintem ez lesz a nap hibája a bukiktól, már is esett az odds, mivel 2,15-ről indult nemzetközi szinten, de a lényeg tömören röviden: Delbonis karrierje során 90db kemény borításos mérkőzésen vett részt és az utóbbi években nagyon pocsék aránnyal sikerült neki végigvinnie a szezonjait ezen borításon, jelenlegi mérlege: 41 W – 49 L, és salakon kívül másból sem tud igazán jeleskedni, 6 év játék alatt 300 mérkőzést tudott megnyerni, és 220-at bukott ami nem méltó a világranglista 43. helyezésére. Eközben Robert (ATP: 52.) 93 W – 57 L mérleget tud felmutatni karrierje során keménypályás borításon 62,00%-os hatékonysággal és minden évben stabilan plusszban tudott zárni ebből a borításból is, mint ahogyan mindegyik borításból is. Idén 18 W – 9 L mérleggel a legtöbb kemény borításos évét tudhatja maga mögött, ami eléggé fekszik neki, ahogyan látjuk így 2016-ra. 6 év játékbeli tapasztalat, illetve 11 év korkülönbség Robert malmára hajthatja a vizet, mivel a rutin és az évek sosem hazudtolják meg magukat és ahogyan azt várom, ma is le fogja tudni söpörni „esélyesebb” ellenfelét- mint ahogyan tegnap, aki jóval kevesebbet játszott kemény borításon mint ő.
6-4, 5-7, 6-4=>NYERT!!![:]
