FAQ: Amerikai bajnokság, MLS.
Indoklás: az MLS-ben ritkán éri meg underre fogadni, de ez a match up most különleges lehetőséggel bír. Egyrészt azért, mert a nyugati konferencia 3. legkevesebb gólt szerző gárdája a konferencia legjobb védelmét fogadja. Tehát a Houston alapból sem lő sok gólt (de legalább nem is szokott sokat kapni), míg a Los Angeles eleve ligaelit védelemmel bír. Másrészt a válogatottak összetartásai miatt mindkét oldalról fognak bőven fontos támadók hiányozni. Név szerint a LaFC-ból kimarad majd például: Bouanga (legjobb csatár, 16 gól + 9 gólpassz), Bogusz (2. legjobb csatár, 13 gól + 5 gólpassz) és C. Oliveira (3. legjobb csatár, 5 gól + 1 gólpassz) is; tehát gyakorlatilag a teljes kezdő csatársor! Harmadrészt a felek mindössze 1 hete játszottak egymással utoljára, és akkor fordított pályaválasztással még az említett játékosokkal együtt sem tudták bevenni az „angyalok” a Dynamo kapuját (0-2)! Na már most nélkülük, ráadásul idegenben racionálisan nézve még kevesebb esélyük lesz rá… Ugyanakkor a Houston alapvetően nem egy nagy csapat, és most még tőlük is kiesik többek közt: Carrasquilla (1. számú középső középpályás), Gregus (3. számú középső középpályás), Ennali (legértékesebb szélső), N. Quinones (2. legértékesebb szélső) és Segal (csatár); összesen ~ 10 millió euro értékben (~ a gárda 1/4-e!). Szóval várhatóan náluk sem fog annyira folyni a vas, az offense-t tekintve… Mindent egybevetve a védelmek dominanciáját hozhatja ez, amiből inkább birkózás lehet, mint focimeccs.
Végeredmény: a mérkőzésen egyetlen gól sem született => a tipp NYERT!