Indoklás: Jack Sock győzelmére fogadunk Torontóban. Az amerikai teniszező minden tekintetben jobb honfitársánál, Donald Youngnál, így számomra egyértelmű a meccs végkimenetele, a kérdés csak az, hogy hendikeppel is tud-e nyerni Sock. Young idén nagyon gyenge 5-8-as keménypályás mérleget tudott csak összeszedni, ezzel szemben Sock 11-7-nél jár. A játékosok között három év korkülönbség és 30 ranglista helyezés van, mindkettő Sock javára. Young annyira nincs rossz formában, bár Washingtonban egy nehezen megnyert meccs után simán esett ki, itt Torontoban pedig Dolgopolovot verte az első körben, de ehhez hozzá kell tenni, hogy Dolgopolov idén ritkásan szerepelt és gyengén teniszezett. Sock kitűnő formába került, hiszen a Davis Kupában legyőzte Cilicet, majd Washingtonban két sima győzelem után két rövidítéses szettben kikapott a későbbi döntős Karlovictól, itt Torontóban pedig Kudlát verte 6-2,6-2 arányban, az első körben. Egymással eddig háromszor találkoztak, mindhárom alkalommal Sock győzött, remélem ez a sorozat ma is folytatódik. Én biztos vagyok Sock győzelmében, hiszen jobb formában van, és más szinten teniszezik, mint ellenfele, illetve azt is fontos megemlíteni, hogy Young köztudottan forrófejű, nagyon sok tornája és ranglista helyezése ment már rá a mentális problémáira, tehát még ebben is bízhatunk.
6-4, 6-3=>NYERT!!!
