Indoklás: nagy csata lehet ez a 2 német lány között, akik mindketten elég hektikusan, hullámzóan teljesítenek a tornán. Laura Siegemund (40. a világranglistán) ugyan 2 db 2-0 -ás győzelmen van túl, de koránt sem voltak azok olyan sima meccsek, mint az az eredményből elsőre látszik: Hradecka (166.) és Arruabarrena (98.) is többször breakelte őt, mint arra mindenki számított. Siegemund többször hisztizett, ütőket tört el, meccs közben is az edzője segítségét kellett kérnie, elég szenvedős úton jutott tehát el az elődöntőig… Julia Goergesről (73. jelenleg) is ugyanez mondható azonban el, aki mindhárom meccsén csak döntő szettben tudott diadalmaskodni, ráadásul mindháromszor rögtön az első szettet bukta el. Neki is gond van az adogatásával, a 3 meccs alatt összességében 11 alkalommal breakelték, így tehát ha valakinek, neki most igen csak támadható a szervája. Salakborításon egyébként is sok általában a break, így arra számítok, hogy a lányok oda-vissza többször is megtréfálják majd egymást, az adogató játékok oda-vissza fognak röpködni, és a meccs csak nagyon lassan, akár 3 szettben fog eldőlni. Szoros, hosszú meccsre, és akár tie-breakes szettre is van kilátás, ezért számítok sok játékra.

4-6, 6-3, 4-0=>NYERT!!!