Indoklás: Misaki Doi (36. a világranglistán, ez élete legjobbja!) elsöprő győzelmére fogadunk honfitársa, Nao Hibino ellen (75. jelenleg, 56. a legjobbja, idénről). A 2 japán lány bizonyára jól ismeri egymást, de érdekes, hogy még sosem találkoztak egymással tétmeccsen. Ennek oka egyrészt a 4 év korkülönbség (Doi már évek óta a világelitben játszik, míg Hibino csak tavaly jelent meg ott), másrészt az, hogy eddig nagyon különböző szinteken versenyeztek, tehát nem ugyanazokra a tornákra jártak. Mindkettejük ezen a borításon játszik legtöbbet, de Doinak több a sikerélménye rajta, míg Hibinonak inkább füvön vannak kiemelkedő eredményei. Utóbbitól a szakértők igazából már tegnap kiesést vártak Cepede (123.) ellen, így némileg már az is meglepetés, hogy itt van a legjobb 32 között! 2,5 órás, 3 szettes kínlódása azonban biztosan nagyon lefárasztotta, így arra számítok, hogy ma nem lesz lépes ugyanilyen erőkifejtésre Doi ellen. Igaz, neki is 3 szettes meccse volt egy kínai lány ellen, de összességében simán (6-0, 2-6, 6-2) nyert. Hibino január óta mindössze 2 meccset nyert ezen a borításon összesen (8 vereség mellett); míg Doi nyert már Challenger versenyt (San Antonio) és játszott már WTA döntőt (Tajvan) is rajta! Ezek után Doi győzelme nem lehet kérdéses, maximum a játék / szettarány. Szerintem meg lehet ez simán 2 szettben.

 

6-3, 6-4=>NYERT!!!