Indoklás: Andy Murray hendikepes győzelmére fogadunk Tsonga ellen. A brit teniszező a világ legjobb füves pályás teniszezői közé tartozik, ami nem meglepő, hogy ha megnézzük, hogy mennyi tornát nyert már meg ezen a borításon. Murray nyert már Wimbledont, Olimpiát, Queen’s Clubbot ötször is, illetve sokszoros wimbledoni elődöntős. Murrayt az utóbbi 7-8 évben csak a legnagyobb nevek tudták megverni füvön, mint például Federer, Nadal és Roddick, ha egy-két botlást nem számítunk bele. Djokovic már kiesett a versenyről, így Murray esélyei a Grand Slam győzelemre nagyon megnőttek, ennek tudatában pedig az amúgy is nagy motiváció még nagyobbra nőtt. Murray ellenfele Tsonga lesz, aki szintén nem rossz füves pályás teniszező, de azért Murraytól messze elmarad. A francia teniszező két elődöntőt tudhat magáénak Wimbledonban és egy 64-19-es füves pályás mérleget, de nincsen tornagyőzelme erről a borításról. A Roland Garroson megsérülő francia első tornája kapásból Wimbledon volt és két sima meccs után Isnert csak egy maratoni 19-17-es döntő szettel tudta hazaküldeni, majd a legnagyobb szerencséjére honfitársa 6 játék után feladni kényszerült ellene a nyolcaddöntőt, így kipihenten érkezhet a negyeddöntőre. Tsonga egy jó játékos, de neki biztosan véget ér ma a torna, a kérdés csak a szettek közötti különbség. Én azt gondolom, hogy Murrayt egyedül Federer lenne képes megállítani az újabb Wimbledoni trófeához vezető úton, de a svájcit is kevésnek érzem, nem hogy Tsongát. Murray Kyrgiost rettentően simán verte, még csak bréklabdát sem tudott kiharcolni ellene az ausztrál, ami nagyon ritka egy Grand Slam meccsen. Murray menni fog és szerintem három szettben, nagyon max négyben behúzza a meccset és mindegyik szettben brékelni is fog a brit, ezért bátran ajánlom hendikepes fogadásra.

 

6-7, 1-6, 6-3, 6-4, 1-6=>NYERT!!!